tctlogo

futo1 (1)

Bemutatkozás

2005. márciusában húsz tatai civil szervezet részvételével, informális szervezeti együttműködésben alakult meg a Tatai Civil Társulás (TCT).

Az akkori „Alapító Nyilatkozatunkban” a tagság kifejezte azt a közös akaratát, hogy a civil kezdeményezések által létrehozott értékeket, hagyományokat, a Tatán élők közösségének szélesebb körében közvetíti, és ezt társulási formában civil együttműködés keretében folytatja. Céljaink között szerepelt többek között a hatékonyabb tájékozódás és tájékoztatás, közös feladatok kezdeményezése, a civil szervezetek közös képviselete a város közéletében, valamint erőfeszítés arra, hogy a város lakói a civil élet aktívabb polgáraivá váljanak.

Az eltelt közel öt esztendő, kiegyensúlyozott és építkező éveket jelentett a TCT életében. Kitartó önkéntes munkával, több sikeres tatai rendezvénynek voltunk együttműködő partnerei, és önálló programként jelentős sikernek könyvelhetjük el a tatai civil napokat, amely 2009-ben már a hatodik alkalommal került megrendezésre.

2009. novemberében a tagság régóta halogatott döntését váltotta valóra, és kezdeményezte a közhasznú bírósági bejegyzését. A hosszú procedúrát követően 2010. április 28-a napjával az egyesületet Tata és Térsége Civil Társulás (TCT) névvel 2890 Tata, Fazekas utca 4 szám alatt található Bordó Ház címen bejegyezték.

A TCT, átalakulásával is megtartotta eredeti célkitűzéseit: a szervezetek fejlődésének elősegítése, a sokszínű tevékenységek szakmai támogatása, a hálózaton belüli folyamatos tájékoztatás, a közös érdekek képviselete, érdekeik érvényesítésének előmozdítása, a kistérségi civil szektor fejlődésének elősegítése. Az alakuló közgyűlés elfogadta Izing László eddigi társulási vezető lemondását magánéleti feladatainak nagy leterheltsége miatt, és Domonkos Ágnes TCT alapító tagot bízta meg társulás vezetésével.

Nyomtatás

TCT tagjai

A Tata és Térsége Civil Társulás tagszervezetei:

A Tata és Térsége Civil Társulás magán személyek:

  • Lentulai Mária
  • Izing László 
  • Keresztesi József
  • Oláh András

Nyomtatás

Közkincs

2008.évi beszámoló

2009-2010 projekt

A közkincs kerekasztal

A tatai kistérség közkincs kerekasztal programja 2008.

A tatai kistérség közkincs kerekasztal 2009-2010.évi beszámolója

A tatai kistérség közkincs kerekasztal 2010-2011.évi beszámolója

Operatív programterv

Összesített értékleltár

Tatai kistérség 2010-2014. évi kultúrális stratégiája

Nyomtatás

Domonkos Ágnes

Domonkos Ágnes

elnök

ttve@t-online.hu

+36 30 657 40 49

Terembérlés

Terembérlés 2.500 Ft/óra + Áfa

Tata, Fazekas u.4.

BorDóHáz

+36 20 927 01 34

Izing László

Izing László

alelnök

tatadat@t-online.hu

+36 20 944 72 61