Tatai Utcagaléria
A Civil Társulás az önkormányzat CLLD-HACS pályázatán sikeresen szerepelt, így nyerte el azt a 10 millió forintot, melyből a projekt megvalósult. A pályázat egyébként összesen 31 civil szervezet számára nyújtott pénzügyi támogatást, közel 350 millió forint értékben.” Tata Város honlapja„ Utcagaléria nyílt Tatán október 9-én az Öreg-tó partján. A projekt, a Tata és Térsége Civil Társulás által elnyert önkormányzati pályázati támogatásból valósult meg. A helyszínen városunkhoz kötődő képzőművészek alkotásai láthatóak a kültéri installációkon. Az utcagaléria három évig biztosan várja az érdeklődőket, a tervek szerint a tartalom változhat, és a helyszín különböző időszaki kiállításoknak adhat majd helyet. A Civil Társulás az önkormányzat CLLD-HACS pályázatán sikeresen szerepelt, így nyerte el azt a 10 millió forintot, melyből a projekt megvalósult. A pályázat egyébként összesen 31 civil szervezet számára nyújtott pénzügyi támogatást, közel 350 millió forint értékben.”
Tata Város honlapja