tctlogo

futo1 (1)

Üdvözöljük a Tata és Térsége Civil Társulás honlapján! 

A Tata és Térége Civil Társulás honlapja, elsősorban a Tatai Kistérségben működő civil szervezetek számára szeretne információs portált biztosítani, ezzel segítve a helyi civil társadalom megerősödését. 

Mindezen vállalásunk mellett, feladatunknak tekintjük, hogy oldalaink segítségével a településeken szerveződő kulturális események a széles nagyközönség felé is elérhetőek legyenek, és ne csak az ott élők, vagy a környező települések polgárai értesüljenek a helyi civil szervezetek kezdeményezésére vagy részvételével rendezett gazdag proramkínálatról, hanem az interneten szívesen barangolók nagy tábora is.

Városunk egyéb kulturális kínálatáról tájékozódhat honlapunk két szélén feltüntetett közművelődési és kulturális intézmények elérhetőségein.

Tardos

A Gerecse hegység legmagasabb fekvésű települése Tatától 14 km-re. Nyugaton a Gorba, keleten a Bányahegy által határolt Tardos-tolnai medence északi részén fekszik. Lakóinak száma 1674 fő. Területe 2332 hektár, nagyobb részben erdő. A határában található, vasoxidtól vörös színű, jura-kori kemény mészkövet, vörös-márványt, már a rómaiak is használták. A bánya virágkorát a középkorban élte. Beatrix királynő 76 hajónyi követ vitetett a budai és a visegrádi palota díszítésére. A barokk kor világi és egyházi építészete újra felfedezte a "magyar márványt", mely szépségét tekintve vetekedett a híres carraraival. A budapesti metró első állomásai szintén az itt csiszilt márványlapokkal lettek borítva. Tardos szülötte Fekete Lajos (1891. június 12. - Budapest, 1969. május 16.) Kossuth díjas turkológus, történész, paleográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja. - Szülőházában emlékszoba őrzi emlékét.

Jelentős építészeti érték a falu magját képező, és az 1700-as évek első feléből fennmaradt beépítési szerkezetet őrző Templom tér, mely az úgynevezett közös udvaros, vagy utcaudvaros beépítési szerkezetet őrzi. A tér rehabilitációs tervének megvalósulása esetén, egy szerkezetében és az épületek egyedi megjelenésében egyaránt, az évszázados múltat idéző falukép kelhet ismét életre.

Terembérlés

Terembérlés 2.500 Ft/óra + Áfa

Tata, Fazekas u.4.

BorDóHáz

+36 20 927 01 34

Izing László

Izing László

alelnök

tatadat@t-online.hu

+36 20 944 72 61

Domonkos Ágnes

Domonkos Ágnes

elnök

ttve@t-online.hu

+36 30 657 40 49