Kocs
Először 1237-ben említi oklevél Ruch, Koch formában. A helyi bognárok által készített kocsi szekér a községről, Kocsról kapta a nevét. Az Árpád-kor emlékét egy templom maradványa és temetője őrzi. 1727-ben az Esterházy-család birtokába került a terület és már ekkor volt vendégfogadója.
A község jelentős épületei az 1769-ben Fellner Jakab által tervezett uradalmi kocsma, a XVII. század végi barokk kocsimajor, az 1820-ban épített, 1887-ben átépített volt kúria, mely ma Polgármesteri Hivatal, az 1994-ben épített Páhl László által tervezett Faluház; az 1996-ban egy parasztházból felújított Tájház.
Kiemelkedő rendezvénye az 1999 óta évente júniusban megrendezésre kerülő Kocsitoló Verseny.