Bemutatkozás

2005. márciusában húsz tatai civil szervezet részvételével, informális szervezeti együttműködésben alakult meg a Tatai Civil Társulás (TCT).

Az akkori „Alapító Nyilatkozatunkban” a tagság kifejezte azt a közös akaratát, hogy a civil kezdeményezések által létrehozott értékeket, hagyományokat, a Tatán élők közösségének szélesebb körében közvetíti, és ezt társulási formában civil együttműködés keretében folytatja. Céljaink között szerepelt többek között a hatékonyabb tájékozódás és tájékoztatás, közös feladatok kezdeményezése, a civil szervezetek közös képviselete a város közéletében, valamint erőfeszítés arra, hogy a város lakói a civil élet aktívabb polgáraivá váljanak.

Az eltelt közel öt esztendő, kiegyensúlyozott és építkező éveket jelentett a TCT életében. Kitartó önkéntes munkával, több sikeres tatai rendezvénynek voltunk együttműködő partnerei, és önálló programként jelentős sikernek könyvelhetjük el a tatai civil napokat, amely 2009-ben már a hatodik alkalommal került megrendezésre.

2009. novemberében a tagság régóta halogatott döntését váltotta valóra, és kezdeményezte a közhasznú bírósági bejegyzését. A hosszú procedúrát követően 2010. április 28-a napjával az egyesületet Tata és Térsége Civil Társulás (TCT) névvel 2890 Tata, Fazekas utca 4 szám alatt található Bordó Ház címen bejegyezték.

A TCT, átalakulásával is megtartotta eredeti célkitűzéseit: a szervezetek fejlődésének elősegítése, a sokszínű tevékenységek szakmai támogatása, a hálózaton belüli folyamatos tájékoztatás, a közös érdekek képviselete, érdekeik érvényesítésének előmozdítása, a kistérségi civil szektor fejlődésének elősegítése. Az alakuló közgyűlés elfogadta Izing László eddigi társulási vezető lemondását magánéleti feladatainak nagy leterheltsége miatt, és Domonkos Ágnes TCT alapító tagot bízta meg társulás vezetésével.